#Alba Volán



Rátámadtak egy fehérvári buszsofőrre
 

Rátámadtak egy fehérvári buszsofőrre

Megütött egy buszsofőrt egy utas Székesfehérváron hétfő este. A harmincéves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indult büntetőeljárás – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

MTI MTI

Utastájékoztató monitorokat szereltek a székesfehérvári buszokba
 

Utastájékoztató monitorokat szereltek a székesfehérvári buszokba

A járművekbe szerelt utastájékoztató rendszer és interneten elérhető térképalapú útvonaltervező segíti a közösségi közlekedést használó utasokat Székesfehérváron. A naponta 60 ezer helyi utast szállító Alba Volán 65 autóbuszára 130 LCD-monitort szerelt egy szegedi cég. A kijelzőkön a fizetett reklámok mellett közérdekű közlemények, utastájékoztató információk láthatók majd.

MTI MTI

Kutyás rendőröket küldtek a bérletért sorban állókra Fehérváron
 

Kutyás rendőröket küldtek a bérletért sorban állókra Fehérváron

Szombaton kutyás rendőröket hívtak az Alba Volán dolgozói, akik annak ellenére zárták be a jegypénztárakat, hogy még 60-70 ember szeretett volna bérletet venni januárra. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere levélben fordult a közlekedési társaság vezetőjéhez - adta hírül az Index.

hvg.hu hvg.hu


Ha Ocskay Gábor élne, Palkovics Krisztián is folytatná
 

Ha Ocskay Gábor élne, Palkovics Krisztián is folytatná

Bejelentette visszavonulását minden idők egyik legjobb magyar jégkorongozója, a 36 éves Palkovics Krisztián. Az Alba Volán történetének legjobb góllövője, a nagy szólóiról és remek csuklójáról ismert szélső, aki a magyar jégkorong minden nagy sikerében főszerepet vállalt. Egész pályafutását Fehérváron töltötte, ezentúl a menedzsmentben segítheti a klubot.

hvg.hu hvg.hu

Alba Volán: nem állnak le a buszok Székesfehérváron
 

Alba Volán: nem állnak le a buszok Székesfehérváron

Az Alba Volán Zrt. vezetése és Székesfehérvár jegyzője is határozottan cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint leállnak a helyi buszjáratok szeptember 1-jén Fejér megye székhelyén. A társaság közgyűlése azonban valóban döntött a jelenlegi szerződés esetleges felmondásáról.

MTI MTI



Gyalogátkelőhelyen ütött el lányokat egy busz Lepsényben
 

Gyalogátkelőhelyen ütött el lányokat egy busz Lepsényben

Testvérpárt sodort el egy autóbusz hétfőn délután a Fejér megyei Lepsényben. A 15 és 18 éves lány a buszmegálló előtt lévő gyalogátkelőhelyen feltehetően taszigálta egymást. Az idősebb lány koponyacsonttöréssel került kórházba, a fiatalabb 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Ocskay Gáborról neveznék el a fehérvári jégcsarnokot
 

Ocskay Gáborról neveznék el a fehérvári jégcsarnokot

Az Alba Volán SC javasolja Székesfehérvár önkormányzatának, hogy a városi jégcsarnokot ifjabb Ocskay Gáborról nevezzék el - jelentette be a klub társelnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyen részt vett id. Ocskay Gábor, a szerdára virradóra elhunyt jégkorongozó édesapja is.

MTI MTI


Sator:
 

Sator: "Egyszerűen sokkolt a döntés, nem találok magyarázatot"

Felmentették a munkavégzés alól Ted Satort, az Alba Volán jégkorongcsapatának vezetőedzőjét - jelentette be kedden id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. A klubvezetőség ideiglenesen Énekes Lajos másodedzőt bízta meg a bajnoki elődöntőre készülő csapat irányításával.

MTI MTI